2009.06.12. 11:14 benkozoli

A magyar könyv sikeres! :)

Be kell vallanom, erre a hírre Apa hívta fel a figyelmemet, tudja, hogy érdekelnek a sikeres dolgok, és hát ő azért többet olvas újságokat, mint én. 80. alkalommal rendezik meg az ünnepi könyvhetet, nem csak Budapesten, de például itt, ahol tanulunk, Győrben is. A siker pedig abban áll, hogy ugyan a válság hatására kevesebb könyvet vesznek az emberek, de a magyar kiadványok, azok között is a kortárs írók könyvei piszkosul jól fogynak! Remélem, ebbe beletartoznak a sci-fi, meg a fantasy regények is.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én kicsi korom óta rajongok a könyvekért. Egészen pontosan az illatukért. Tudom, ez olyan hülyén hangzik, de én először is beleszagolni szeretek egy friss könyvbe. Még a tankönyvekbe is, pedig azokat aztán rendesen meg tudom unni az év végére. De akkor is: amikor egy könyv egyenesen a nyomdából jön, annak olyan jellegzetes illata van, amit nem válthatnak fel a monitorok, és egyéb kijelzők.

A családban mindenkinek vannak kedvenc könyvei, sőt, egyenesen polcai, ahol a legjobbak laknak. Apáéknál egy csomó klasszikust találhatunk (ránézek egyre: Bulgakov, Mester és Margarita – hallottam már róla, de még nem olvastam), de persze egy csomó praktikus könyvet is (barkács/szakács/egyéb hobbykönyvek), ÉS egy-két verseskötet. Pilinszky, Radnóti Weöres. Fernando Pessoa (csak nézem le a polcról). Sáránál bízvást meg lehet találni a Harry Potter összest, Beni meg én tele vagyunk jobbnál jobb sci-fikkel. Arthur C. Clarktól Robert Silverbergig van itt minden, és természetesen a Galaxis Utikalauz Stopposoknak, naná, még szép. :)

Szóval ha az egész családot nézem, akkor majdnem lefedjük a teljes műfaji palettát, és azért erre is büszke vagyok, mint oly sokszor. Idén is tartalékoltunk egy kevés zsebpénzt, mert legalább egy könyvet biztos veszünk, ha nem többet. Már böngésszük a listát a honlapon, de természetesen a helyszínen is alaposan körbenézünk. Ilyenek lesznek például:


Remélem, sikerült hozzá egy kis kedvet csinálnom, szóval akit érdekel látogasson el a legközelebbi könyvvásárba!

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://azencsaladom.blog.hu/api/trackback/id/tr371180659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása