Ismét egy olyan élményemet szeretném megosztani, amire több szempontból is büszke vagyok. A múlt hétvégén családilag kirándultunk Szekszárdra szüleim barátaihoz. Először is: ez a város is nagyon rendben van, az emberek is elég kiegyensúlyozottnak tűntek, ahogy sétálgattak a központi parkban. Van mire kihúzniuk magukat, itt van például a tradíciók szeretete, hogy mást ne mondjak, a borok készítésének művészetében, mint megtudtam, ugyanis vendégül láttak minket egy borvacsorán.

 A büszkeségem másik része, hogy Apa Beninek, meg nekem is megengedte, hogy részt vegyünk a különböző kóstolókon. Ahogy mondta, ahhoz már elég nagyok vagyunk, hogy ne ez legyen az első berúgásunk (pedig nem is beszéltünk semmi ilyenről…), itt meg túl azon, hogy szem előtt vagyunk, legalább megszokjuk a minőséget, hátha jobban megszeretjük a mennyiség helyett. Tény, hogy ezek után nehezebb lesz beleinni akármilyen mosogatólébe, mert itt viszont a legjobb italokat szürcsölhettük a finomabbnál finomabb falatok mellé, miközben rengeteget hallottunk a borkészítésről, és annak fontos részleteiről.

Csak úgy repkedtek a nagy nevek: Dúzsi, Fritz, Heimann, Takler, Vesztergombi, Vida… hát amennyit sikerült megjegyeznem, de ezek a pincészetek állítólag országos szinten ismertek, sőt, nem egy borász nemzetközileg is nagy név. Arról már nem is beszélve, hogy idáig nagyjából annyit tudtam a borokról, hogy van fehér, rozé, meg vörös, itt meg a fajták felét sikerült megjegyezni. Annyi megmaradt, hogy a legfontosabb fajták errefelé a vörösek: a kékfrankos, a kadarka, a cabernet sauvignon, cabernet franc, illetve ezek ún. cuvée változatai, mint például a szekszárdi bikavér.

Az este sokat emlegetett pincészete a Takler volt, most nyertek pár napja egy 2006-os cabernet franc-kal valami nagy díjat – elnézést a pongyola fogalmazásért, de annyi mindenre kellett figyelnünk – képviseltették is magukat, így megtudtam többek között, hogy a Takler család az 1700-as évek óta foglalkozik a szőlőtermesztés és a borkészítés mesterségével. A szőlő és a bor szeretete apáról fiúra szállt, a vállalkozást ma már a céget alapító Takler Ferenc mellett két fia, András és Ferenc viszi. Az apa pedig a Pannon Bormíves Céh tagja, akit 2004-ben a 116 tagú Magyar Borakadémia az Év Borászának is megválasztott. Nos, ez a másik, amiről beszélni akartam. Mi ez, ha nem sikeresség?

És egyre többen foglalkoznak itthon a jó bor készítésével, bár a panaszok szerint igazából, mi vásárlók vagyunk az egyik legnagyobb probléma, mert annyira nem vagyunk fogékonyak rá (vagy nincs rá elég zsebpénzünk) hogy minőségi borokat szürcsöljünk. Rajtam ne múljon:

Emberek! Igyatok olyan borokat, amiket értő kezek alkottak, és amelyektől nem lesztek annyira másnaposak! :)

Ezt még csak azért fűzöm hozzá, mert persze az este végére lassan azért a nedű is hatott, a végén már elég sokat vicceskedtünk, meg nevetgéltünk, de Apáék még időben kapcsoltak, mikor kell asztalt bontani, így hamar lefeküdtünk. És csodák csodája! Nem igazán éreztem magam rosszul reggel, amihez állítólag az is hozzátesz, hogy jó sokat ettünk a borok mellé, de ami a lényeg: jót ittunk, eleget, és a hangulat is fergeteges volt.

Köszönet Szekszárdnak!