Azt hiszem, legutóbb, amikor elmerengtem a nagy GéVé-ről, csak a lényeget sikerült kifelejtenem. Nevezetesen, hogy az anno megtartott családi kupaktanács legfontosabb üzenete az volt: Fogjunk össze! Együtt könnyebb!
Mindez most azért jutott különben eszembe, mert erre az összefogásra nem csak a családunkban van ám példa, hanem a koliban is volt…pláne, hisz félévkor…

Mert ugye ilyenkor mindenki próbált még a célegyenesben javítani, és hát, aki élt már koleszban, az tudja, milyen hasznos, hogy mindenki más tantárgyban ász, így lehet barterezni, hogy ki kivel áll össze tanulni…na jó, meg persze ökörködni is…de… azért tényleg szoktunk tanulni, és tényleg hasznos szokott lenni, főleg nagydolgozatok, vagy kivégzés jellegű felelések előtt.

De azért ennél még nagyobb királyság, amikor vasárnap este visszaérkezünk otthonról és előkerülnek anyuci kajacsomagjai minden táskából. Khm, szerintem nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy legtöbbször persze, amit nekünk csomagoltak otthon, azokat az ízeket már jól ismerjük, ellentétben a másoknak csomagolt ízekkel. Ha látta már valaki a Szökés akármelyik börtönös részét, az tudja, milyen fontos a jó cserealap… :-) És hát ilyenkor ami előkerül, az válogatás nélkül körbejár, kábé mint egy jól megtervezett svédasztalon. Ami ebben az igazán szívmelengető, az az, hogy sohase nézzük, ki mit hozott és mennyit, mindenki belead a közösbe, és elveszi azt, amire akkor vágyik. Valaki rántott húsra, valaki egy jó körözöttes szendvicsre – mindegy, csak ne olyan legyen, mint otthon.:)

Hát igen…azt hiszem, Érettségi után nagyon fognak hiányozni ezek a közös vasárnapi kajálások…