Képzeljétek, a sulikezdés előtt pár nappal úgy adódott, hogy bejuthattam az olimpikonok parlamenti fogadására! Kész szerencse, hogy Apa tök jól vezet, és nem késtünk el, ugyanis az utolsó pillanatban szóltak. Bejutni tisztára olyan volt, mintha repülőtéren lennénk, de ezt is szerencsésen megúsztuk, így nem maradtunk le semmiről.

A Parlament kupolatermében volt a fogadás. Először is eljátszották a Himnuszt. Azt hiszem, most megértettem, miért szoktak könnyezni az olimpikonok, mikor átveszik az érmet. A Himnusz után átadták az állami kitüntetéseket, majdnem mindenki személyesen vette át, úgyhogy azt hiszem, mindenkit láttam, aki nyert valamilyen érmet Pekingben! Próbáltam fényképezni, de alig sikerült, mert a kisebbik fényképezőgépet kaptam fel rohanás közben, másrészt meg egy bizonyos távolságon belülre nem tartottam illendőnek menni, ilyen messziről ez a gép viszont csak ennyit tudott. (Janics Natasa azért remélem kivehető)

A Vadászterembe, az állófogadáson, ahol már sokkal jobbak voltak a fényviszonyok, viszont semmilyen adatrögzítésre alkalmas cuccot nem engedtek be, nem is mertük megkockáztatni, hogy bevigyük a gépet, csak bejuthassunk, és beszélhessünk a sportolókkal! Bár így teljesülne minden álmom! Amikor a pólósok nyertek, átsuhant a fejemen, hogy milyen jó lenne találkozni velük, de soha nem gondoltam, hogy válthatok majd néhány szót Kemény Dénessel, és Kásás Tamással. Így viszont feltehettem végre nekik 1-2 kérdést, ami már régen bennem volt a sikerességükkel kapcsolatban.
Tamástól azt kérdeztem, hogy mit gondol, mi a sikerük oka. Azt mondta, hogy szerinte az számított legjobban, hogy együtt volt a csapat. Kemény Dénes mindezt kiegészítette azzal, hogy igazából mindig csak az adott meccsre koncentráltak, mindegyiknél az adott történések, és lelkiállapotok voltak a legfontosabbak, és az, hogy motiválják egymást a fiúk. Természetesen mindannyiuknak gratuláltunk, most már az állami kitüntetésekhez is.
Több kérdésre azért sem volt esély, mert a sportolók, politikusok, és meghívott vendégek nagyjából öt perc alatt a semmibe párologtak, mintha nem is lett volna az egész esemény.

Ez az, amikor pár percért is megéri nagy távolságokat megtenni, mert ezt, amíg élek, nem felejtem el! Ilyen nyári élmények mellett nehéz lesz visszaülni az iskolapadba, de remélem, az is sikerül.